Beköszöntő
Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában 2014 tavaszán egy addig ismeretlen Mozart-kéziratra bukkant a gyűjtemény vezetője, Dr. Mikusi Balázs. Minthogy a négyoldalnyi töredék Mozart egyik legismertebb művének, a híres „török indulóval” záruló A-dúr szonátának (K. 331) csaknem felét tartalmazza a szerző eredeti lejegyzésében, a felfedezés rendkívüli érdeklődést váltott ki.
A 2014. szeptember 26-i nyilvános bemutató alkalmával Kocsis Zoltán a könyvtár zsúfolásig telt dísztermében egy Mozart korabeli fortepiano kópiáján adta elő a szonátát, immár kiigazítva a mű korábbi kiadásaiban szereplő hibákat, a hírügynökségek beszámolói nyomán pedig a felfedezésről már ezt megelőzően is világszerte részletesen beszámolt a sajtó.
Az azóta sem csillapodó hazai és nemzetközi érdeklődésre való tekintettel az Országos Széchényi Könyvtár most mindenki számára hozzáférhetővé teszi e különleges értékű kézirat digitális másolatát, hogy a zenerajongók szabadon tanulmányozhassák Mozart eredeti kézírását, a gyakorló muzsikusok és a zenetörténészek pedig összevethessék az A-dúr szonáta eddig használatos kiadásainak kottaszövegét az eredeti szerzői lejegyzéssel.
A kézirat lapjai
A kézirat bemutatása
Az A-dúr szonátát Mozart eredetileg kilenc kottaoldalra jegyezte le. Ezek közül azonban a legutóbbi időkig csupán az utolsó lap volt ismert, amelyen a szonátát záró „török induló” (a korabeli első kiadás felirata szerint: Alla Turca) vége szerepel. Ezt a töredéket jelenleg a salzburgi Mozarteum Bibliotheca Mozartiana gyűjteményében őrzik.
A kézirat első nyolc oldalát Mozart két lappárra (ún. bifólióra) jegyezte le, amelyeket egymásba csúsztatott: az első lappár bal oldali lapjának két oldalán szerepelt tehát a szonáta első és második oldala, ezt követte az előbbi bifólióba „belecsukott” második lappárra írt 3–4–5–6. oldal, s végül az első bifólió jobb oldali lapjának két oldalán a 7. és a 8. oldal. (Mozart itt nyilvánvalóan kifutott a helyből, s ezért jegyezte le a zárótétel utolsó ütemeit arra a „pótlapra”, amely ma Salzburgban található.)
Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában most azonosított kézirat a két egymásba csúsztatott bifólió közül a belső, amelyen a szonáta első tételének vége (a 3. variációtól fogva), a 2. tétel teljes Menuettója, valamint az ehhez csatlakozó Trio első 10 üteme található. A nyitótétel első két oldala (rajta a témával és az első két variációval), valamint a 7–8. oldal (ezen szerepelhet a 2. tétel Triójának vége, illetve az Alla Turca zárótétel kezdete) azonban továbbra is lappang – csak reménykedhetünk benne, hogy egy másik gyűjteményben egyszer még felbukkan az ezeket tartalmazó „külső” lappár is.
A kutatók számára az is fontos információ, hogy a Budapesten előkerült bifóliónak a papírtípusa megegyezik a salzburgi töredékével (ún. „Tyson 67-es” vízjel). Mostani azonosítása nyomán a korábban katalogizálatlan kottakézirat a Zeneműtárban a Ms. mus. 15. 289 jelzetet kapta.
A kézirat zenei jelentősége
Az A-dúr szonátát (K. 331) Mozart 1784 eleje táján publikálta a bécsi Artaria kiadónál, két másik billentyűs szonátával (C-dúr, K. 330, ill. F-dúr, K. 332) együtt, s a három mű a kutatók mai konszenzusa szerint nem sokkal ezt megelőzően, 1783-ban keletkezhetett. Minthogy az Artaria-féle első kiadás munkálataiban a zeneszerző minden bizonnyal részt vett, ha a nyomtatott változat bizonyos pontokon eltér a most felbukkant szerzői kézirattól, az részben a komponista tudatos módosításából is eredhet – minden bizonnyal ilyen utólagos pótlásról tanúskodnak például a Menuetto első szakaszának (a kéziratban még nagyobbrészt hiányzó) gazdag dinamikai árnyalatai.
Más esetekben azonban a szerzői kézirat egyértelmű hibákra világíthat rá, amelyek a kottametsző figyelmetlensége folytán kerülhettek az első kiadásba. A most felfedezett kézirat 2. oldalán például a 3. kottasor végén, s éppígy az 5. kottasor első ütemének végén (ez a nyitótétel 5. variációjában a jobb kéz 5. és 6. üteme) a három utolsó hang ritmusa két hatvannegyed és egy harmincketted – az Artaria-kiadásban azonban egy gerenda tévedésből lemaradt, mintha két harmincketted és egy tizenhatod értéket kellene játszani. Minthogy ebben a formában az ütem túl hosszú volna, a szonáta későbbi közreadói a háromhangos csoportot három egyforma harminckettedre „korrigálták”, s a művet ma minden zongorista így játssza – pedig az a kis „fricska”, amelyet Mozart saját kezűleg lejegyzett, sokkal érdekesebb.
A legizgalmasabb eltéréseket azonban a most felfedezett kézirat utolsó oldalán, a Menuetto tételben találjuk. Mindjárt a 3. ütem végén például valamennyi ma használatos kiadás cisz’’’ hangot javasol, pedig Mozart kéziratában (amelynek jobb keze szopránkulcsban van lejegyezve!) egyértelműen a’’ szerepel, ami a dallam logikája szempontjából is meggyőzőbb. E hiba ugyancsak az első kiadás szövegromlásából ered, lévén annak 3. ütemében ugyan még helyesen cisz’’’ szerepelt, ugyanezen téma visszatérésekor a 33. ütemben viszont már a’’ – ezt a következetlenséget próbálták orvosolni a szonáta későbbi közreadói azáltal, hogy a 3. ütem a’’ hangját a 33. ütemhez igazítva sajnos ugyancsak cisz’’’-re rontották. (Minthogy Mozart a téma visszatérését nem írta ki külön, hanem csupán a Da Capo: 7 Täckt megjegyzéssel utalt rá, a cisz’’’ hang hibás volta egyértelmű.)
Említésre méltó végül az is, hogy Mozart autográfja megerősíti az első kiadás 24–26. ütemeinek olvasatát, amelyet a ma használatos kiadások közreadói következetesen felülbíráltak. Amint a budapesti kézirat utolsó oldalán az 5. kottasor elején látható, a Menuetto 23. ütemének jobb kezében ugyan szerepelnek a feloldójelek, a következő három taktus azonban A-dúrban van lejegyezve – sőt, a 26. ütemben a jobb kéz első hangja elé jól láthatóan utólag besuvasztott # jellel Mozart mintha éppen arra akarta volna figyelmeztetni a billentyűsjátékost, hogy csupán a következő ütemben kell ismét a-moll felé kanyarodnia a c’’ hang megszólaltatásával.
A fentiek azonban csupán a legjelentősebb különbségek – a gondos összevetés során még további apróbb (pl. a kötéseket érintő) eltéréseket fedezhetünk fel, amelyek tanulmányozása révén ki-ki kialakíthatja a maga előadási változatát.
A kézirat felfedezése
A most azonosított autográf Mozart A-dúr szonátájából (K. 331) a nyitótétel második felét, a Menuettót és utóbbi Triójának kezdetét tartalmazza, ennélfogva a kéziraton sem a szerző neve, sem a mű címe nem szerepel. Bizonyára ebből a hiányból adódik, hogy a bifóliót a könyvtárban való korábbi feldolgozása során félretették, hiszen a katalógusba éppen ez alapján a két adat alapján lehetett volna besorolni. A kézirat így az azonosítatlan töredékek számára fenntartott mappába került, s ennek újbóli átnézése során sikerült most azonosítani a rajta szereplő Mozart-kompozíciót.
A kéziratnak a töredékek számára fenntartott mappába kerülése biztosította ugyan, hogy a forrás ne kallódjon el, egyúttal azonban rendkívül megnehezíti, hogy annak korábbi történetét felderítsük. Immár nem tisztázható ugyanis, pontosan mikor és milyen gyűjtemény részeként kerülhetett Mozart autográfja a nemzeti könyvtárba – ráadásul a négy kottaoldalon semmilyen olyan bejegyzés sem szerepel, ami a kézirat történetére utalna. Az a tény mindenesetre, hogy a kotta az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből került elő, egyértelműen amellett szól, hogy a kézirat a zeneszerző valamilyen magyar kapcsolatát dokumentálja: a számos magyar nemes közül, akik Bécsben megjelentek Mozart előfizetéses koncertjein, vagy akár saját házi hangversenyeikre invitálták őt, talán személyes emlékként jutott valaki a négyoldalnyi autográfhoz, s az értékes kézirat utóbb feltehetőleg a család gyűjteményéből kerülhetett a nemzeti könyvtárba.
A nyilvános bemutató
A kéziratot először 2014. szeptember 26-án tekinthette meg a nagyközönség az Országos Széchényi Könyvtár „Kutatók éjszakája”-programjának keretében. Ez alkalommal meghívott vendégként Ulrich Leisinger, a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatója tartott bevezetőt a Mozart-forráskutatásról, különös tekintettel az A-dúr szonáta autográfjának Salzburgban őrzött utolsó oldalára, majd Mikusi Balázs, az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának vezetője mutatta be az általa felfedezett négy kottaoldalt. Végül Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója beszélt a kézirat zenei jelentőségéről, és egy Mozart korabeli fortepiano kópiáján meg is szólaltatta a teljes szonátát.
Másik Mozart-kéziratunk
Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára a most előkerült Mozart-autográfon kívül egy másikat is őriz, amelyet a könyvtár 1977 májusában vásárolt meg Sulyok Imrétől. Sulyok még a könyvtárnak való átadás előtt fakszimilekiadásban is megjelentette a mindkét oldalán beírt kottalapot: W. A. Mozart: Praeludium (ohne Köchel-Nummer). Faksimile-Ausgabe. Erstdurck. Hrsg. Imre Sulyok. Budapest: Editio Musica, 1977. Ebben a kiadásban azonban még nem szerepelt a kézirat utóbb a nemzeti könyvtárban kapott jelzete (Ms. mus. 6.341), illetve újonnan kapott Köchel-jegyzékszáma (K. 269c).
Az eredetileg minden bizonnyal Mozart nővére, Nannerl tulajdonában volt kézirat története elég részletesen rekonstruálható. A teljesen beírt oldal alján a zeneszerző fia, Carl Mozart szignója látható; tőle később Josepha Baroni Castiglionéhoz kerülhetett a kézirat. A Nannerl által lejegyzett számozott basszus-gyakorlatokat tartalmazó másik oldal alján olvasható bejegyzés szerint ugyanis „a halhatatlan Mozart” eme autográfját Josepha Baroni Castiglione 1846. július 23-án Luigia Brancának ajándékozta:
Vienne le 23 de Juillet 846.
Autographe de l’immortel W. A. Mozart.
Offèrt à Mselle Louise Branca par J. Baroni Castiglione
A kéziratot utóbb egy ideig Luigia Branca férjének, Carlo Webernek az unokahúga, Fuchs Melánia birtokolta, s az ő férjének, Schulek Vilmos sebészprofesszornak a hagyatékából került végül az unoka, Sulyok Imre tulajdonába.
A fakszimilekiadás óta eltelt évtizedek során az is tisztázódott, hogy ez a lap korábban ugyancsak egy bifólió része volt, melynek másik fele is fennmaradt: a Köchel-jegyzékben Anh. C 15.11 számmal szereplő kéziratot ma a krakkói Biblioteka Jagellonskában őrzik egy gyűjteménybe kötve, autogr Moz 624/5 Kadenzen jelzet alatt. Mind a kézírás, mind a használt papírfajta azt sugallja, hogy a moduláló prelúdiumot Mozart 1776–1777 táján jegyezte fel nővére, Nannerl számára. (A prelúdium felett látható ceruzával írt basszuskulcs és hat akkord feltehetőleg Mozart édesapjának, Leopoldnak a kezétől származik.)
Impresszum
A Mozart, K. 331. (A-dúr szonáta) című tartalomszolgáltatás Mozart egyik legnépszerűbb szonátájának eredeti kézirattöredékét mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből, melyet 2014-ben azonosított a Zeneműtár vezetője, dr. Mikusi Balázs, s melynek nyilvános bemutatója 2014. szeptember 26-án volt a könyvtár Dísztermében.
A tartalomszolgáltatás a Zeneműtár és a Webtartalom-koordinációs Osztály közreműködésével valósult meg 2015-ben.
A tartalomszolgáltatás arculata az újonnan felfedezett Mozart-kézirat részleteinek, illetve különböző nézeteinek és egészbőr mappájának, valamint Mozart aláírásának és korabeli árnyképének, továbbá egy korabeli fortepiano másolatáról készült fényképnek a felhasználásával készült.
Felelős szerkesztő:Dr. Mikusi Balázs, osztályvezető, Zeneműtár
Szerkesztők:
Gondos Gábor (Webtartalom-koordinációs Osztály)
Mann Jolán (Webtartalom-koordinációs Osztály)
Sudár Annamária (Webtartalom-koordinációs Osztály)
Weblap építés:
Tímár Csaba (Webtartalom-koordinációs Osztály)
Arculatterv, grafika:
Kálóczi Csilla (Webtartalom-koordinációs Osztály)
Munkatársak:
Ackermann Ádám (Állományvédelmi Digitalizáló Osztály)
Baranyai Emőke (Restauráló és Kötészeti Osztály)
Horváth Pál (Restauráló és Kötészeti Osztály)
Karasz Lajos (Állományvédelmi Digitalizáló Osztály)
Sághi Ilona (Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztálya)
Tóth Péter (Webtartalom-koordinációs Osztály)
Zimányi Katalin (Webtartalom-koordinációs Osztály)
A szolgáltatás készítői köszönetet mondanak:
Dr. Ulrich Leisingernek, a salzburgi Mozarteum kutatási igazgatójának
Kocsis Zoltán zongoraművésznek, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatójának
Vashegyi Györgynek, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus alapító-vezetőjének
Kérjük, hogy a honlappal kapcsolatos észrevételeiket írják meg a honlap at oszk.hu e-mail címre.
Felelős kiadó:
Dr. Tüske László főigazgató
Országos Széchényi Könyvtár – H-1827 Budapest, Budavári Palota „F” épület
©2015 – Országos Széchényi Könyvtár